Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
„Míg mások több tízmilliót kapnak ajándékba az államtól, rólunk már az utolsó bőrt is lehúzzák” – mondja az 1997-es születésű Léna, aki úgy látja: az ő korosztálya mindig minden kedvezményről lecsúszik, a terheik pedig irreálisan nagyok. Olvasónk, Léna írása.
Rémálmaim vannak a gondolattól, hogy vissza kell mennem ahhoz az orvoshoz – meséli olvasónk, Jutka, akit a cége minden évben arra kér, menjen el a kötelező vizsgálatokra annak ellenére, hogy irodai munkát végez, és legutóbb rendkívül kellemetlen, megalázó helyzetben volt része.
Az édesanyák is megöregszenek, a magas sarkút mamuszra cserélik, a világ dolgaiból már egyre kevesebb érdekli őket, aztán szépen lassan huny ki belőlük az élet. És nagyon fájdalmas ezt látni.
Olvasónk, Edit egy családi nyaralás közben kapott pánikrohamot, a nyílt tengeren. Amit aztán az esetről a túravezető tanított neki, elgondolkodtatta.
Túl szép, hogy igaz legyen? Igen! Egy semmiből jött nagy szerelem, ami pillanatok alatt oda is ment vissza.
Olvasónkat (valószínűleg sok mindenki mással együtt) felzaklatta a miniszterelnök beszéde a Covid „világbajnok” hazai kezelésével kapcsolatban. Ő ugyanis egészen másképp emlékszik. Az apját relatíve fiatalon, méltatlan körülmények között veszítették el. És messze nem voltak a tragédiájukkal egyedül.
„A gyerekeinknek azt szoktam mondani: van, aki gyengén lát, ezért szemüveget kell hordania. Van, aki egyszerűen nem érzi az időt, őt meg ebben kell támogatni” – írja Helga, aki elmeséli, milyen az élet egy ADHD-s férjjel, és nekik mi segített, hogy a családjukat működtetni tudják.
Ha még van a szívedben hely egy réges-régi karácsonyi történetnek: olvasd el Erika nagypapájának történetét, aki megszökött a háború elől, hogy aztán egy padlásszoba rejtekében segítsen világra egy kisbabát.