„Az apákkal gyakran bánnak úgy a szülőszobán, mintha szerencsétlen tartozékai lennének a szülésnek. Rosszabb esetben kanos spermadonorként kezelik őket, mintha számukra csak annyi lenne a lényeg, hogy anyuka vaginája kívánatos és élvezetes maradjon a szülés után is.” Ilyen élmény a férfiaknak a nők traumája a szülőszobán:

„Nagyon hiszek a pozitív megerősítés erejében! Sajnos Magyarországon nincs meg ennek a kultúrája úgy, mint, mondjuk, az angolszász országokban. Talán banálisnak tűnik mondogatni, hogy »fantasztikus munkát végzel«, »remek, hogy a feladatot mindig időre elvégzed«, de tapasztalataim szerint az apró dicséretek is szárnyakat adnak a kollégáknak.”

A családon belüli erőszak kérdését soha nem tette semmi ennyire problematikussá, mint az elmúlt egy év bezártsága. Írországban élő vendégszerzőnk, H. Fekete Bernadett olyan nőkkel beszélgetett, akik különböző, egyéni módszereket dolgoztak ki a helyzetük elviselésére, a túlélésre, aztán a változtatásra.

A kórházi Covid-osztály nem az a hely, ahova bárki szeretne bekerülni, de vannak, akik nap mint nap oda járnak dolgozni. Néhány anyuka összefogott, hogy a kegyetlen napi pörgésben adjon pár perc örömet a Covid elleni küzdelem élharcosainak.

Jocó bácsi kifakad. Szerintünk joggal.

„Segítenünk kellene a gyerekeknek kiszélesíteni azt a keretet, amiben magukról és így a pályaválasztásukról is gondolkodnak. Még több szabadságot adni nekik benne szülőként és pedagógusként is, és leszámolni azzal a nyomásgyakorlással, illetve toxikus kommunikációval, ami eltérítheti őket a saját, választott útjukról” – vallja Sáray Szilvia matematikatanár, aki egy lányok számára létrehozott tehetséggondozó program oktatójaként és tananyag-kidolgozójaként abban segít, hogy minél több lány választhassa a természettudományos pályát.

„GyerMekeink érdekében…” – ó, az a plusz egy M betű… milyen tisztelettudó, milyen pátoszos – és mennyire alkalmas arra, hogy elfedje a valóságot. A dologok jelen állása szerint április 19-én nyitnak az oktatási intézmények. Arról, hogy ezzel mit lehet kezdeni, szerzőnk, Szabó Anna Eszter (nem mellesleg kétgyerekes anyuka) osztja meg a gondolatait.

„Elérhetetlen telefonszámok, és rémületes számok, amelyek akkor válnak ténylegesen értelmezhetővé, amikor valamelyik hozzátartozódat takarják. Gyógyszerek, amikről nem tudunk semmit, és vakcinák, amikről még annyit se, ismert és ismeretlen mellékhatások, az utolsó csepp utánig kifacsart egészségügyi dolgozók, sípoló gépek, tengernyi düh, türelmetlenség, és a végén a hideg nagy semmi.”