Olyan könnyű egy érzelmileg és fizikailag biztonságos életből ítéletet mondani azokra, akiknek nem ez jutott. Íme, egy kőkemény történet egy házasságról, amely rögtön azután romlásnak indult, amint elkezdődött. És íme, a betekintés egy érzelmileg súlyosan bántalmazott nő fejébe... akinek nyolc évébe telt, hogy képes legyen elhagyni a bántalmazóját, két gyereke édesapját, és az aranykalickát.
DTK kocsijában sok minden kiderül... és előbb-utóbb mindenki lelazul. Itt az Elviszlek magammal legfrissebb epizódja, amelyben Demcsák Zsuzsa beszél válásról, bántalmazásról, újrakezdésről, útkeresésről, gyerekekről, „jónőségről". Azt is elmondja, hogy van-e benne bosszúvágy, és mi okozta neki a legnagyobb csalódást.
Feltétlenül szükségszerű, hogy a párod édesanyja olyan legyen, mint a kabarékban és viccekben szereplő anyósok? Mi nem szeretjük az anyósvicceket. Az anyósokat viszont igen. Általában. De azért van néhány kemény pillanat... Igaz történetek következnek, olvasd el őket és folytasd a sort... ha van mivel.
Meddig lehet hazugságban élni? Meddig hitethetjük el magunkkal, hogy kölcsönös szerelemben élünk, noha minden jel ennek az ellenkezőjét mutatja? Meddig szolgáltathatjuk ki magunkat az érzelmeinknek? Mikor kapunk észbe? Egy történet, amely – az a gyanúnk – meglehetősen tipikus. Sajnos.
Nem is volt még olyan rég, hogy ha az embernek tudásra vagy tanácsra volt szüksége, nem a Google-hoz fordult, hanem az idősekhez. Ide nyúlt vissza egy amerikai gerontológus, aki több száz 40–50–60 éve házas idős párt kérdezett arról, hogy szerintük miért jó a házasságuk. Ezek voltak a legfontosabb tanácsaik.
Tizenkilencszer csöng ki egy telefon, ha a vonal másik végén senki sem felel. Ez hosszú másodperceket jelent, melyek szétfolynak az időben... Olvasónk igaz története a szerelemről, amely múlni nem tudott, csak véget érni. És arról, hogy mire volt jó ez az egész. Mert valamire jó volt.
„A mindent kaptam tőle" – írja Szentesi Éva Szabó Magdáról, aki ma volna 98 éves. És valóban. A cikkből kiderül, hogyan fogja egy halhatatlan írólegenda egy fiatal nő kezét. Szerelemben, csalódásban, boldogságban, fájdalomban, betegségben, a halál küszöbén, az újjászületésben...
Válni senkinek nem könnyű, mert a kudarc az kudarc, bármelyik oldalon is áll az ember. Egy friss felmérés szerint azért mégis vannak különbségek abban, hogy férfiak és nők hogy dolgozzák föl. Előbbiek magányosabbak, de nagyobb bennük a bosszúvágy. Utóbbiak viszont hajlamosak megkönnyebbülni a válás után.
De akár adhattuk volna azt a szentimentális címet is ennek az írásnak, hogy „A szerelem fogságában." elvégre arról szól. Az életről egy kapcsolatban, ami néha van, néha nincs, néha ölel, néha fáj, néha repít, néha taszít... és közben évek telnek, házasságok köttetnek, gyerekek születnek. Csak egy valami örök. A negyedik ember...
Adott egy harmincas évei végén járó nő. Két gyerek, friss válás, friss sebek, friss magány, friss kiábrándulás. És friss szkepticizmus: vajon lehet-e, tud-e valaki így, ennyi mindennel a háta mögött még szeretni? Képes-e még úgy istenigazából bolondulni valakiért? A választ elhozta a nyár. Egy idegen. Egy szerelem. Egy friss, bolond szerelem...