Ezért lettek számomra életmentők a netes anyukacsoportok
Lehet online anyukacsoport nélkül gyereket nevelni, ez vitathatatlan (hiszen ma már mindent lehet), csak éppen nem érdemes! Tóth Girlzonboard Flóra elmondja, miért érzi így.
Tóth Flóra videószerkesztő, újságíró és mindezek mellett, alatt és néha – őszintén – helyett két kisiskolás gyerek anyukája. Ez meghatározza a témaválasztásait is, ahogy a legtöbb dolgot az életében. Vicces, anomáliákra rámutató posztjai általában a szülői létről szólnak.
WMN Zizi – 2021. március 8. – TF
Lehet online anyukacsoport nélkül gyereket nevelni, ez vitathatatlan (hiszen ma már mindent lehet), csak éppen nem érdemes! Tóth Girlzonboard Flóra elmondja, miért érzi így.
WMN Life – 2021. március 5. – TF
Nagyon sok szülő számol be arról, hogy a gyereke az elmúlt évben nagyságrendekkel kevesebbet volt beteg, mint a korábbi időszakban. Hogyan függ ez össze a járványhelyzettel, és mi az, amit tanulhatunk belőle? Gyermekorvos szakértőt kérdeztünk.
WMN Ügy – 2021. március 4. – TF
Az Alkotmánybíróság határozata alapján újra változik a nagy vihart kavart beiskolázási törvény. Kimondták, hogy az óvodákat is be kell vonni a döntési folyamatba, viszont azt is egyértelművé tették, hogy az iskolaérettség megállapítása a szülő joga. Miért fontos döntés ez, és mire számíthatnak az idei év középső csoportosai és szüleik? Utánajártunk.
WMN Ügy – 2021. március 2. – TF
Egy szexiparban dolgozó amerikai anyuka ellen összefogtak az iskolai szülőtársak, és az igazgatóhoz fordultak, hogy rúgják ki a gyerekeit. Tóth Girlzonboard Flórának ugyan nincsenek szexi fotói a világhálón, de vannak más, „nem anyukás” dolgai. Összegyűjtötte, mik azok a viselkedésformák, amiket gyakran bélyegeznek meg nem anyához méltónak, pedig rohadtul nem kellene.
WMN KNYHA – 2021. február 25. – TF
Flóra főzelékei a következő napokra: a multifunkciós 4 az 1-ben, a villámgyors és a nem főzelékszerű. Melyiket próbáljátok ki?
© 2025 wmn.hu – WMN Média Kft.