Veletek is előfordult már, hogy valamibe nagy lelkesen belekezdtetek, és aztán azzal a lendülettel félbe is hagytátok? Olvassátok el, mi mennyi mindent hagytunk félbe (de majd folytatjuk sohanapján!), aztán írjátok meg kommentben, mi volt az a nagy fa, amiben benne maradt a fejszétek!
A tudatos jelenléttel kapcsolatos szemléletmódok is picit rákoppintanak az orrunkra, ha épp nem vagyunk képesek megtalálni a „jelenben a csodát”, amiért hálásak lehetünk. Márpedig egyre több szakember mondja: minden unatkozással töltött perc egy lehetőség arra, hogy felfedezzünk valami remek dolgot, hogy a kreativitásunk felülkerekedjen az apátián, amikor épp nincs kedvünk semmihez igazán.
„Átázás”, igazi rémálom volt annak idején, emlékeztek? Vajon a régebbi felvilágosító könyvek ráerősítettek erre (és a többi) szorongásra? Szerzőnk egy kamasz lányoknak szóló, 1989-es könyvet olvasott újra.
„A filmekben mindig jelentőségteljes pillanat, amikor az orvos vizsgálat közben elkezd bizonytalanul, tétován viselkedni. Megnézi az érintett területet újra és újra. Odahív egy kollégát, suttogva elemezgetik a beteget.” Pontosan ez történt Szabó Anna Eszterrel is, amikor alig bírta kinyitni a beteg szemét, annyira össze volt ragadva és olyan piros volt. Hosszú percekig nézték az orvosok, aztán elvonultak, és amikor visszajöttek, ő azonnal tudta, hogy baj van.
„Fiatalság, bolondság, gondtalanság – hát nem ide vágyódunk vissza olyan sokszor mostanában? Nem pont ez hiányzik a komoly felnőtt élet (és a pandémia) nyomása alatt?” Szerzőnk vállaltan elfogult, színtiszta rajongói beszámolója a tegnapi premier után: