Miklya Luzsányi Mónika cikkei

Marguerite de La Rocque de Roberval igencsak útjában volt pénzsóvár rokonának. Ezért, amikor kiderült, hogy gyereket vár, szeretőjével együtt kitették egy baljóslatú szigeten, ahol a férfi halála után egyedül kellett boldogulnia: megküzdeni faggyal, éhséggel, vadállatokkal.

Ha valaki Luxorban, a Királyok Völgyében jár, biztosan felkeresi Hatsepszut fáraónő monumentális síremlékét – az uralkodónőét, akinek még az emlékét is el akarták törölni az utódai, pedig nagyon sikeres uralkodó volt, még Kleopátránál is jelentősebb. Vajon miért haragudtak rá?

Révész Margit a magyar gyógypedagógia egyik úttörője volt. Már a 20. század elején szanatóriumot hozott létre Zugligetben a sajátos nevelési igényű – akkoriban „idegesnek” vagy „ideggyengének” nevezett – gyermekek számára, ahol forradalmian új módszereket alkalmazott.

Már az is kuriózumnak számított a 20. század elején, hogy a férj és a feleség is festőművész legyen, ráadásul mindketten korszakalkotó életművet hozzanak létre. Az pedig még ritkább az alkotói házaspárok körében, hogy rivalizálás nélkül, egymást támogatva, valódi partnerként éljenek és dolgozzanak. S ha lehet még fokozni: Galimbertiék szerelme is egészen különleges volt. Nemcsak műveikkel előzték meg a korukat, hanem azzal is, ahogyan éltek és gondolkodtak.

Tizenöt évig szolgált a kannibál törzsek között Molnár Mária magyar diakonissza (azaz egyházi kötelékben lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, betegápolást hivatásszerűen végző nővér), aki végül mártírhalált halt. És nem. Nem a bennszülöttek falták fel.