Egy lány, miután kizárják az otthonából, elköt egy autót, és napról napra élve menekül a múltja elől, miközben próbálja megtalálni önmagát. Miközben a sivatagos, kietlen amerikai utakat rója, furcsábbnál furcsább emberekbe botlik. Roadmovie egy elsőfilmes rendezőtől, Wim Wenders közreműködésével.

Annyian akarták megfejteni, megszelídíteni, kiiktatni – pedig csak egyet kellett volna: meghallgatni a dalát arról a mélységes gyászról, amit a szeretetlen gyerekkor hagy maga után, amikor eltemetik az anyát, aki pokollá tette a saját gyereke életét.

„Igenis van története a filmnek, sőt vannak beazonosítható hősei is, akiket egyre jobban megismerünk. Azok az emberek, akiket minden korban, bármely politikai rendszerben ott hagynak az út szélén.”

Az énekesnő kétlaki életet él: Budapest és Los Angeles között ingázik. Már az első magyarországi koncertjét is nagy figyelem övezte, pedig még csak pár számot ismert tőle a közönség. Beszélgetés Urbányi Zórával.

Annyiszor láttuk ezeket a filmes megoldásokat, hogy talán mi is elhisszük: a valóságban is így működnek ezek a dolgok. Pedig nagyon nem.

„Ha nem lehetünk első osztályú írók, akkor állítsuk az irodalom szolgálatába egész életünket” – írták Rézről a nekrológjában. A huszadik század legendás irodalmi alakjára emlékezik Both Gabi.

Joey Tribbiani a harmincadik születésnapját is nehezen viselte, ezzel szemben Matt LeBlanc teljesen rendben van a korával. Nem akar másnak látszani, mint ami:

„Ő volt a legjobb köztünk, sosem volt rossz. És nem tudom, hogy csak visszamenőleg látom-e így, de ma már úgy gondolom, tele volt fájdalommal. Azt hiszem, az élet terhe egyszerűen nagyobb súllyal ült Phil vállán, mint másokén” – mondta róla egy partnere, mi pedig megmutatjuk, mitől volt minden színész példaképe Philip Seymour Hoffman.