Jocó bácsi szerint minden diákot „ki lehet nyitni” valahogy, de ez csak akkor sikerülhet, ha a pedagógus maga is nyitott.

Keserves dolog azt ápolni, aki oly sok éven át minket ápolt, ha betegek voltunk.

Miért nem beszéljük egymás nyelvét?

„Jó napot, nincs véletlenül Trabantjuk? Ó, kár… És ismernek esetleg olyat, akinek van, és a második emeleten lakik? Nem? Hát, köszönjük szépen, viszontlátásra!”

Gyere, elviszünk egy olyan utazásra, amitől biztosan eláll szemed-szád!

„Ezt a cikket már az új helyünkön írom, nyugalomban, békességben, dorombolással kísérve” – de nem volt egyszerű, mire eljutottunk idáig!

Lehet-e a testvéreket ugyanúgy szeretni? És mi a helyzet a tesvérféltékenységgel?

Talán nincs még eléggé tárgyiasítva a nő teste?