„Mindegy, csak foglaljunk már le valamit.” „Dobj be pár cuccot nekem is.” „Nem pont erre gondoltam, de most már mindegy.” „Hol van a…? Nem hoztad el?! De hát mondtam!” „Egész évben ezért gürizem, aztán reggeltől estig veszekszünk.” „Azt hittem, egyértelmű, hogy…” Mondatok, amiknek nem kellene elhangzaniuk, vagy nem is hangzanak el, csak gondolatban, mert valami félrecsúszott a nyaraláson.

Nem kérdés, hogy szükség van közösségekre, az viszont igen, hogy képesek vagyunk-e még (vagy már újra?) közösségi emberként működni.

Annyira fárasztó, hogy többségi emberek akarják megmondani, mi minősül rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, vagy homofóbiának. Az érintettek meg „túlérzékenyek”, „nincs humoruk”, vagy „félreértik a dolgot”.

Ezek a mai fiatalok még mindig Nyugaton akarnak tanulni! Mit tehet hát a gondos szülő? Elkíséri a frissen felvett egyetemistáját a jóléti Hollandiába, hogy szemrevételezze, hol fog élni a csemetéje, aztán meg csak néz nagyokat… Vigyázat, a cikk csípős iróniát tartalmaz!

Valljatok színt, ti mire vagytok a legkényesebbek! Mi az, amit inkább biztonságos helyen őrizgettek, csak ne kerüljön rá karcolás, ne piszkolódjon be, ne használódjon el túl gyorsan! Mondjátok, hogy nem csak mi vagyunk ilyen érzékenyek a makulátlanságra.

Szerinted van összefüggés a szépség, a siker, és a kiegyensúlyozott magánélet között?

„Aztán egyszer csak ott találom magam egy nem túl tágas teremben, negyven vadidegen nővel, és a vaginámat tapogatom. A saját kezemmel, a saját vaginámat” – mesélte Szentesi öt éve, és mivel az intimtorna még mindig nem terjedt el igazán, és nem tudunk róla eleget – holott nagyon hasznos volna –, ezért az írását újra megosztjuk.

Berlin fölött még az ég is másmilyen, legalábbis Both Gabi számára, aki most elmeséli, hogyan lehet csekély költségvetésből felfedezni a várost, és mi teszi olyan vonzóvá, hogy az ember folyton visszavágyik ide. De egyet elárulunk előre: még Angela Merkellel is simán összefuthatsz az utcán. (Megtörtént eset.)