Tragédia, üresség, feldolgozás. A magzatukat elvesztő nők sokszor egyedül maradnak a fájdalommal, a szégyenérzettel, az önváddal. Hogyan lehet valamelyest megkönnyíteni ezt a folyamatot?
„Az idei anyák napja nekem arról szól, hogy fizikailag elveszítettem az első gyermekemet, de most először látom életemben igazán, mennyire fantasztikusak a szüleim. Még csak nem is hétköznapi hősöknek érzem őket, szerintem messze túlszárnyalnak mindent, ami hétköznapi." – Olvasnivaló anyák napja előestéjére...
Sorstársainak és azok családtagjainak, valamint barátainak próbál segíteni olvasónk, Zsuzska, aki nemrég megosztotta velünk a saját történetét. Cikke a vetélése óta elmúlt két hónap tapasztalatai alapján íródott. És minden szava kincs.
Olvasónk, Zsuzska írása kisbabája elvesztéséről egyszerre szembenézés és kiáltás a sorstársaknak. Azt üzeni: nem vagytok egyedül, szabad, sőt, kell beszélni arról, ami veletek történt! Finomkodás nélkül és nyíltan. Ez a beszámoló az írás első része. Ma este olvashatjátok nálunk Zsuzska arra vonatkozó tanácsait, hogy mi az, amivel leginkább segítheti a környezete a hasonló helyzetben lévő nőket.