Nagyon sok olyan, akár netes anyaközösség van, ahol a „minden nap Merkúr retrográd” poénkodás mellett állandó vicc tárgya, hogy a nap mely szakában nem gáz legurítani egy fröccsöt, ha már nem bírod. De mi van azokkal, akik tényleg azért isznak, mert már nem bírják?!
Vajon lehet egy tizenhat éves lány sebeit tizenegy év múltán gyógyítani?
„A bántalmazónak nincs patája, sem kecskeszarv a fején, és bármilyen hihetetlen, az esetek túlnyomó többségében nem »csak« rossz. Általában van egy halom szerethető tulajdonsága is.” Ezért könnyű beleszeretni, és ezért nehéz kilépni ezekből a kapcsolatokból.
Két testvér, akiknek – bár ugyanazok a traumáik, a megküzdési stratégiáik merőben különböznek. Így lesz végül, hogy az egyik kénytelen a bátyja hamvaival a hátizsákjában végigsétálni a városon, meglátogatva a közös életük különböző helyszíneit, hogy végső búcsút vegyen a földi világtól.
Mi van, ha a másik csak testben van jelen a családja mindennapjaiban? Ha nem lehet rá számítani, nem lehet rá támaszkodni, mert a játékfüggősége teljesen elnyeli? És lassan az egész családot felemészti…
Egy kihűlt, sok fájdalmat okozó kapcsolatot is nehéz elgyászolni. Egy apát például, aki az ital rabja volt. Olvasónk osztotta meg velünk fájdalmas történetét:
Vajon addig tart a gyerekkorunk, amíg hiszünk a Mikulásban? Mi van, ha egy gyereknek kell lennie a Mikulásnak?
Nem tudunk mást írni ez elé a beszélgetés elé, mint hogy nézzétek meg. Az első perctől az utolsóig. És küldjétek el az ismerőseiteknek is. DTK vendége az Elviszlekben: Nagy Zsolt színművész.
Megrázó vallomás egy fiatal nőtől, aki hiába próbálta, nem tudta megmenteni az édesapját. „Nem az alkohol vitte el, hanem az a temérdek kibeszéletlen fájdalom, amit nem tudott másként elviselni.”
Kezdődik a hétvége, vagyis a fiataloknak a bulizás ideje. Nem árt újra átvenni, hogyan érdemes szülőként hozzáállni ehhez a kérdéshez.