Orbán Viktor februári beszédében a vele szemben kritikus civil szervezetek működésének ellehetetlenítését lengethette be a 2026-os országgyűlési választásokra készülve, míg mások szerint ez „csak” hangulatkeltés. A vélt és valós veszélyekről az egyik legnagyobb független hazai civil szervezetet kérdeztük.
„A valóságot nem lehet betiltani. Engem, az interszex embereket, minket és a Pride-ot sem. És azt a rengeteg magyar embert, akivel nap mint nap békében, szeretetben élünk, dolgozunk, remélünk együtt.”
Olvasónkat (valószínűleg sok mindenki mással együtt) felzaklatta a miniszterelnök beszéde a Covid „világbajnok” hazai kezelésével kapcsolatban. Ő ugyanis egészen másképp emlékszik. Az apját relatíve fiatalon, méltatlan körülmények között veszítették el. És messze nem voltak a tragédiájukkal egyedül.
A XXI. századi politikában mindennél fontosabb lett az egyéniségek vonzereje, amit a politikusok ki is használnak.
Miért más az „áldozat” szó jelentése egyéni és társadalmi szinten? Hogyan vált a politikusok eszközévé az, ami korábban az egyén számára is nehezen volt felvállalható? És legfőképpen: vajon minden körülmények között bűn megkérdőjelezni az áldozat szavát? A témában dr. Kővágó Pál pszichológust kérdezte Takács Dalma.
Nagy hiba egy vezetőtől, hogy úgy pufogtat magyarázat nélküli közhelyeket, hogy bele sem gondol annak következményeibe. Hogy szétszálazzák, apró részekre hasogatják a nemzetet, miközben akkor, ott, a legkritikusabb helyzetben, amikor egyik a másikkal szembemegy, már nincsenek jelen.