Általában két oka van annak, hogy a szülők küzdősportra akarják járatni a gyereket. Az egyik, hogy a gyerek rendszeresen áldozata a többiek piszkálódásának, a másik pedig, hogy ő maga a bántalmazó. Bármelyikről van is szó, az aggodalom, hogy a gyereknek baja esik, vagy hogy frissiben megszerzett tudásával ő maga bánt másokat, általános. Szabad-e, lehet-e beilleszkedési és magatartási zavaros gyereket küzdősportra járatni?
És a küzdősportra gondolt már? – kérdezi a formálisan kedves pszichiáter, miközben pecsétet nyom a zárójelentésemre. Gyenge frusztrációtűrés, fokozott impulzivitás, érzelmi instabilitás. Szinte megsértődöm. Ez azért túlzás, nem? – szegezném neki, pedig valójában magamra ismerek a szavakban.
Az indulatkezelés gyerekkorban azért sem működik úgy, ahogy felnőttként, mert még nem fejlődtek ki az ehhez szükséges agyi területek. De ez nem azt jelenti, hogy a gyerekünk árvízszerűen pusztító dühének szabad folyást kell engedni, sőt. Pollák Éva tanácsadó szakpszichológus az elméleti háttér mellett konkrét helyzetkezelési stratégiát is ad.