„Mindenfélét kiabált még, ormótlan, bántó, ijesztő szavakat, de a leány már nem értette, csak távolról hallotta a hangját, a feje szédült – erősen lázas is volt a sebtől – a könnyei csurogtak, és sikítani kezdett, kitépte magát az erős markokból, amik vállon ragadták, az apja közben kacagott bele az arcába, eszelősen kacagott, egyre hangosabban, egyre nagyobb erővel, majd hirtelen abbahagyta...”
„A legnagyobb komfortzóna-elhagyás azonban mégsem az volt, amikor bementem abba a stúdióba. Hanem amikor kijöttem. Örökre. Félelmetes volt? Az. Tudtam, hogy mi lesz másnap? Nem én. Nehéz volt? Nehéz. Túl vagyok rajta? De túl ám! Megbántam? Nem! Nem. Soha.”
Szerintetek léteznek boszorkányok? Mert szerintünk igen. És Roald Dahl szerint is.
„Úgy csinálok, mintha ott se lenne. Mintha nem lenne mindenhol, a sarkon, a sötét utca végén, a munkahelyem előtt, a hátam mögött, a nyomomban.”
Félelem, előítélet, megbélyegzés, szembenézés, emberek, akik mind-mind mások, és közben ugyanolyanok. Meglehetősen izgalmasra sikerült a hétfő esti Hello, WMN!
Annyi értékes és érdekes gondolat van ebben a beszélgetésben, hogy nem is tudunk kiemelni belőle egyet ide... inkább olvassátok el. Tényleg.
Hogyan segítenek a szörnyek legyőzni a fájdalmat? Mese a gyermeki lélekről felnőtteknek. Ha megnéznél valami jó filmet a hétvégén, ez legyen az...
Éjszakai beszélgetés egy kisfiúval a félelemről, az elmúlásról... és a fogászatról.
Te mitől féltél? Bohócok, zuhanás, balatoni cápatámadás...? Garantáljuk, hogy a cikk elolvasása után egyenesen RETTEGNI fogsz!