„A középiskolai felvételin az Oktatási Hivatal jó pár család lelkébe tiport bele” – olvasói levél
Az idei nyolcadik osztályos központi felvételi vizsga egyik feladata sokaknál kiverte a biztosítékot. A gyerekeknek arról kellett írásukban érveket és ellenérveket felsorakoztatniuk, hogy testvérrel felnőni vagy egykeként élni jobb-e. A feladat kiötlői minden bizonnyal egyáltalán nem gondoltak abba bele, hogy sok családban ez rendkívül érzékeny téma, ami akár komoly érzelmi traumának teheti ki a gyerekeket egy alapból felfokozott hangulatú vizsgahelyzetben. Mint történt ez egy édesanyával és a lányával. A neve elhallgatását kérő olvasónk véleménye.
–
Ezeket a gondolatokat szülőként és a gyerekem nézőpontjából írom, egy elveszített gyermek, egy elveszített testvér oldaláról. A mi világunk két és fél éve fordult fel hirtelen egyik percről a másikra. Egy balesetben elveszítettük a 16 éves fiunkat. Azóta próbáljuk pszichológusokkal, barátokkal és a családunkkal feldolgozni a tragédiát, a feldolgozhatatlant. Jó úton vagyunk, jelentem, lesz még zöld a fű, süt még ránk a nap!
Időközben…
A kislányom 8. osztályos, szombaton írta a központi írásbeli felvételit. Egy szimpla felvételi, mi bajunk lehet, ezt mindenki túléli. Itt nem jöhet szembe a fájdalmunk, összpontosítani kell, akkor is, ha tudjuk: a rendszer nem normális.
Odafelé pont arról beszélgettünk, hogy vajon mi lehet majd a fogalmazás témája, biztos a mesterséges intelligenciáról kell írni, ellene és mellette érvelni. Vagy esetleg valami más lesz a téma?
Akkor még nem sejtettük, hogy a kislányom épp ott és akkor kapja élete legnehezebb kérdését, amikor teljesíteni kell.
Elvittem a helyszínre, de csak a végén mentem érte, hogy a szünetben ne billentsem ki a koncentrációból. Semmi mást nem szerettem volna, csak azt, hogy mosolyogva lássam kijönni, akkor is, ha nem sikerült jól.
Utólag nagyon örültem neki, hogy nem maradtam ott, és a két írásbeli között nem arról kellett beszélgetni, hogy mi volt a magyar fogalmazás.
Ugyanis amikor a végén kijött, ezzel kezdte: tippelj mi volt a fogalmazás! A testvérről kellett írni.
Ebben pillanatban elkezdett fojtogatni a lelkem legmélyéről jövő sírás. A lehető leggyorsabban kifutottam az épületből, és az autó magányában szakadt ki belőlem a dühös, csalódással teli fájdalom. Hát itt is!
A sírással nem magamat sajnáltam, hanem a gyerekemet, és az összes gyereket, akinek higgadt fejjel kellett leírnia a véleményét arról, hogy testvérrel jobb-e felnőni, vagy egykének lenni jobb. Ráadásul két-két érvet megfogalmazni ellene, és mellette!
Lenne nekem is pár kérdésem azokhoz, akik kitalálták ezt a témát!
Honnan gondolja a kedves Oktatási Hivatal, hogy egy 14 éves kamasznak meg kell fogalmaznia a véleményét erről az érzékeny és teljesen személyes témáról?
Honnan gondolja a kedves Oktatási Hivatal, hogy a felvételizők közül senki nem veszítette el az egyik szülőjét, amiért nem lett testvére? Vagy a szüleinek nem lehetett több gyereke? És ha nem akartak? Az miért baj?
Honnan gondolja a kedves Oktatási Hivatal, hogy nincsen a felvételizők között olyan, akinek beteg testvére született, és soha nem fognak tudni beszélgetni?
Honnan gondolja a kedves Oktatási Hivatal, hogy egyik gyerek sem él nevelőszülőknél, elszakítva a testvérétől?
És főleg honnan gondolja, hogy egyik gyerek sem veszítette el a testvérét?
Honnan gondolja?
Onnan, hogy nem gondolkodnak. Mert sokan burokban élik az életüket, fogalmuk sincs arról, hogy mennyi tragédia történik, és mennyi család esik szét, millió okból kifolyólag, vagy veszíti el a gyermekét. Mi már tudjuk. Miért nem lehet minket békén hagyni?
Mivel nem vagyunk egyedül, nagyon sokszor gondolok azokra a családokra, amelyek úgy, mint mi, nem ölelhetik meg többet szeretett gyermeküket, és a testvérnek „egykeként” kell felnőnie.
Mi háromfős, szerető családmodellben élünk. Látott már ilyet a világ.
De az én gyerekem nem egyke. Neki van testvére. Csak már itt, a szívünkben, kedves Oktatási Hivatal. Ennek minden mellette és ellene szóló érvével együtt.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Klaus Vedfelt
